30.6.10

Felhívás

Kedves Szülők, Diákok!
Községi könyvtárunkban szeretnénk tankönyv állományt létrehozni használt tankönyvekből.
Sokunknál otthon halmozódnak fel a tankönyvek - néha több példányban is - melyek még használhatók lennének, nincs rá szükségünk, de sajnáljuk kidobni.
Szívesen fogadnánk ezeket a példányokat, akár általános iskolai, gimnáziumi, szakközépiskolai tankönyveket, egyetemi jegyzeteket is, felesleges földrajz-, történelem atlaszt, függvénytáblázatot, felvételi-, érettségi feladatgyűjteményt stb.
Ezek kölcsönözhetők lennének egész tanévre, csökkentve a szülők - egyébként is magas - iskolai  kiadásait.
Ne dobjuk ki, ne égessük el, hiszen még valaki hasznát veheti!
A nyár folyamán folyamatosan várjuk ezeket a példányokat.

Egyben szeretném felhívni a szakdolgozat írásra készülők figyelmét, hogy helyi ill. somogy megyei vonatkozású dolgozatukat a megyei könyvtár ingyen beköti.

Horgászni szerető és a horgász táborba készülő gyerekek! Több példányban találtok könyvtárunkban olyan könyveket, melyekből tájékozódhattok a horgászat rejtelmeiről, a halak szokásairól, megtanulhattok szerelését kötni, és még sok - a vizsgához szükséges - ismeretet sajátíthattok el.  /a tábor részletei: www.jutaforum.comuv.com/viewtopic.php?f=5&t=38

29.6.10

Foltvarró tanfolyam a könyvtárban

Foltvarró tanfolyamot szervezünk, melyre szeretettel várunk minden ügyes kezű, varrni szerető érdeklődőt.
Helyszín: Községi Könyvtár Juta, Dózsa Gy. u. 27.
Időpont: minden második csütrtök 16.00-19.00 óra
Első alkalom: 2010. július 8.
Anyagszükséglet: három féle, foltvarrásra alkalmas karton anyag - 60 cm
A varrás kellékeit mindenki hozza magával.

           

23.6.10

Meghívó

Szeretettel hívunk a könyvtárba minden érdeklődőt június 25-én, pénteken 17.30 órakor  
Egészségügyi termék-bemutatóra.

22.6.10

Ballagó óvodások, iskolások

Az "Ötye" tagjai sok-sok szeretettel készítették ballagó óvodásaink és búcsúzó 4. osztályosaink  tarisznyáit.
Kívánjuk nekik, hogy szeressék új iskolájukat, találjanak új barátokra, legyenek szorgalmasak, de főképp
ne felejtsék el szülőfalujukat, bármily messze jutnak életük során.

27.5.10

Közkívánatra - a gyereknapi lángos receptje

Hűtős lángos

Hozzávalók:

1 kg liszt, 1 tojás, 1/2 l tej, 3 dl tejföl, 5 dkg élesztő, 1 evőkanál só, 1 evőkanál cukor az élesztő felfuttatásához

A hozzávalókat összegyúrjuk, jól kidolgozzuk, majd olajozott zacskóba tesszük úgy, hogy legyen helye a tésztának dagadni. Azonnal hűtőbe tesszük, ott fog megkelni. Legalább 6 órán át legyen  hűtve, de legfeljebb egy hónapig tárolhatjuk.(ne tegyünk rá semmit!)  Közvetlenül sütés előtt vegyük elő.
Jó étvágyat!

Gyermeknap 2010.

24.4.10

Kóruspróba!


Örömmel értesítünk minden énekest, hogy
hétfőn, április 26-án folytatjuk a próbákat.
A május 22-i Pünkösdi koncertre készülünk, ahol 
fellépnek a zeneiskolás gyerekek, a néptánc csoport,
a nyugdíjas klub tagjai és a Jutai Vegyeskar,
Ludmány Géza vezényletével.
A próba 18.00 órakor kezdődik a kultúrban!
A következő kóruspróba szerdán este 18.00 órakor lesz
a pénteki ballagások miatt.
Feltétlenül számítunk mindenkire!

23.3.10

Húsvéti Ajándékkosár

Húsvéti ajándékkosarunk adományait az Idősek Klubja tagjai a megújuló óvoda termeinek  díszítésére fordítaná, hogy a kicsinyek minél otthonosabban érezzék magukat új helyükön.
Várunk minden érdeklődőt ezekkel ...


                                                ... és még sok-sok kedves aprósággal!

8.2.10

Könyvtári nyitva tartás

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy könyvtárunk a hét minden napján nyitva tart.
A rendszeres programok idejét kivéve lehetőségük van könyvek kölcsönzésére, könyvtárközi kölcsönzésre, folyóiratok olvasására, fénymásolásra és egyéb könyvtári szolgáltatás igénybevételére.
- érdeklődni
- könyvtárközi kölcsönzést igényelni
- kölcsönzést hosszabbítani,
a következő címen is lehet: jutakonyvtar@kapos-net.hu
Üdvözlettel: Csimáné Varga Lívia

  Könyvek keresésére használják az alábbi elektronikus katalógusokat!
  www.mvkkvar.hu/katalogusok.phpODR katalógus

 
Matematika és magyar nyelvtan tréning a könyvtárban!

A nyolcadikosoknak tartott matek és magyar felvételi előkészítő sikerén felbuzdulva, tréninget indítunk, 4-8. osztályos gyerekeknek.
Jelentkezéstől függően alakítjuk a csoportokat. Egyrészt korosztály szerint, másrészt gyakorlási igény szerint. Várjuk azokat, akik gondokkal küszködnek, gyakorlásra, magyarázatra van szükségük, utálják a matekot, vagy nehezebben boldogulnak a nyelvtannal.

Várjuk azokat is, akik versenyre szeretnének felkészülni.
A magyar nyelvi foglalkozásokat Balogh Istvánné, Éva tanárnő tartja, a matematikát Csizmadia Eszter.
A foglalkozások időpontjait az érdeklődőkkel és az oktatókkal együtt beszéljük meg.
Érdeklődni és jelentkezni lehet:

telefon: 30/299-8236, vagy a konyvtarjuta@kapos-net.hu email címen.


27.1.10

Táncház



2010. január 23-án Varjas Tamás vezetésével táncházban vehettek részt a néptáncot kedvelők.
A talpalávaló zenét a Juhos együttes szolgáltatta.
A szervezők finom teával, apró falatkákkal fogadták a táncosokat. Köszönet illeti mindazokat, akik hozzájárultak e hangulatos délután lebonyolítához: szülők, táncosok, idősek klubja tagjai.

Karácsonyi koncert a templomban

A linkre kattintva tekinthetik meg a további felvételeket:

www.4shared.com/file/185302327/c0ca731c/3-0001.html

www.4shared.com/file/185254339/18be6c53/2-0001.html

www.4shared.com/file/185325393/c3440517/4-0001.html